2012. április 2., hétfő

Az első kinyírva

Az új kísérlet folyamán az első Stevia már távozott is közülünk.

Locsolást rendeztem. Egyformán kapott mind a 4. Alig pár órával később egyikük elkezdett konyulni.
Mostanra egyértelmű. Neki nem kellett volna ennyi víz. Vagy nem is volt életképes.

Így mostantól mindegyik csak kevés vizet kap. Az már kiderült, hogy a kiszáradás jelei lassabban mutatkoznak.
A megvétel utáni másnap reggelre egyikük pár levele lekonyult, gyorsan adtam neki kis vizet és pár perc mulva vissza is tért belé az élet.
Mostantól erre jobban figyelek.

5 megjegyzés:

  1. vasárnap vettem én is 2-t,az egyik egész szépen nő, a másik viszont elkezdett konyulni,de nagyon..és pár levél széle barnul, szárad. azt írják, hogy nem igazán van kártevője, meg az ablakban van bentről, de komolyan aggódom. mindkettő ugyanannyi vizet kap, ugyanazon a helyen van, mégis betegnek néz ki az egyik. van ötleted,hogy mit lehet tenni ezek ellen? egyelőre megpróbálom,hogy mi lesz ha nem adok neki vizet egy darabig,mert szerintem túl nedves a földje (bár ahhoz képest, ahogy vettem -kb ázott- ez semmi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahó!
      Hol vetted a sztíviát?
      Megköszönném, ha priviben küldenél egy választ a kadars@gmail.com címre.

      Törlés
  2. Az tény: Nem kezdőknek való növény.
    Ami tuti:
    A túl sok víz megöli őket. Ha sok a víz, gyakorlatilag pár óra alatt meghal a növény.
    A kevés víz könnyebben észrevehető, mert először csak lekonyulnak a levelei, ami jól látható és apránként adagolt vízzel pár 10 perc alatt magához téríthető.
    Amit megtudtunk: a gyökereik a felszín közelében helyezkednek el, így nem baj, ha mindig nedves. De nem vizes!

    Nagyobbaknál a tálkájukba öntünk vizet, amint felszívja öntünk még. 10 percenként ránézünk. Ha a következőre még van alatta, akkor azt már leöntjük. Talaj permetezésnek örül.
    A fényre rengeteg igénye van. Egy példányt a szoba belsején tartottunk és egy hétig semmi. Átraktuk a keleti oldalra az ablak közelébe ahol egész délelőtt süti a nap, azóta nő mint a bolondgomba.

    Víz ne álljon rajta 10-15 percnél tovább.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a választ, a szebbiket odaadtam édesanyámnak, a másikat megtartottam magamnak, ezek szerint lehet,hogy nem volt jó ötlet kezdő létemre:) viszont a vízhiány volt a problémája, azóta jól érzi magát,szépen fejlődik, minden reggel meglocsolom egy kicsit, hetente 2x adok neki tápot is. A következő problémám viszont az lenne, hogy barnulnak a levelek. Először azt hittem,hogy természetes dologról van szó,mivel nagyrészt az alsó levelek csinálják, de egyre inkább úgy gondolom,hogy valami kártevőről lesz szó, mivel az egyik száraz barna levél összesodródott és ahogy széttekertem, egy kb negyedmiliméteres kis szárnyas izé rohant ki belőle (ha jól emlékszem, a tetű lassú állat, úgyhogy nem az lehetett)...fura,mert eddigi tudásom szerint a kártevők nem szeretik, a növények barnulására meg mindenhol azt írják, hogy a közvetlen naptól van (pedig itt most nem) Ilyenkor mit lehet tenni? Csak ez az egy levél volt összesodródva, a többi ugyanúgy normális, csak olyan,mintha a belsejéből indulna ki a barnulás, szóval,ahogy elnéztem,a levél alsó és felső felülete is ép. Az alsóbb, több,mint félig barna leveleket leszedtem, hátha megállítja a többit,de pár középtájon lévő levélen is van 1-2 gombostűfejnyi barna pötty,ezeket viszont fenthagytam...most itt tartok és gondolkodom rajta,hogy leszedjem-e mindet,amelyiken akár egy pici is van.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Április 28-án vettünk egy cseréppel mi is. Nem értem miért gondoljátok,hogy nehéz bánni vele. Nő mint a bolond gomba. Magasságra a triplája és rengeteg helyen a levélhónaaljnál hozza a hajtásait. Ezen is száradnak levelek,de hál isten az alsók. Megvétel után át lett ültetve egy számmal nagyobb cserépbe, majd kikerült az erkélyre a szabad levegőre. Napsütés körülbelül délután egytől napnyugtáig éri. Mióta kánikula van, reggel,este öntözzük, annyi vízzel, amit felszív és utána a tálkába is maradjon neki.Vagyis felülről vizecske, pár perc várás, utána tálkába teli. Ha nem így teszünk,estére lógatja már levélkéit szomorúan. De nem is csodálom,hisz tudtommal trópusi növény. Tápszert 2-3 hetente kap.vagy 4,mikor eszünkbe jut. A következő lépés az újbóli átültetés lesz,mert kinőtte a cserepet. Na meg kipróbáljuk a szaporítást is.

    darksoul: valószínű azért barnulnak a levelek, mert mechanikailag megsérültek. A mienk cserepestől leesett (vihar lefújta) és amelyik oldalra pottyant, ott megbarnultak a levélkéi. A bogárka meg ha szerencse vagyon csak oda bújhatott el.

    VálaszTörlés